Arthur Miller: Arthur Miller drámák

"A XX. századi polgári irodalom írói között, akik az élet céltalanságát, ürességét, az ember kiszolgáltatottságát és áldozat voltát hangsúlyozzák s állítják színpadra, lehet, hogy van aki érdekesebbnek, újszerűbbnek látszik Millernél, de összetettebb, meggyőzőbb alkotásokat az utóbbi évtizedek drámairodalmában nem sokan írtak. Miller drámai hősei is érzik a XX. századi ember magányát, érzik a körülöttük egyre szűkebbre szoruló kört - de nem nyugszanak bele az elszigeteltségbe, ki akarnak törni az acélkörből, mert nem hiszik, hogy az életnek nincs értelme, mert meg akarják találni - legalább álmaikban, vágyaikban - az értelmes élet útját. A milleri hősök kisemberek, átlag amerikaiak, akik azonban vágyban, akaratban, kitartásban a görög tragédiák hőseivel vetekszenek. Miller realizmusa nem szűkkeblű, formai újításokat kizáró realizmus. Nála a formát mindig a tartalomból fakadó szükségesség határozza meg: ha kell - felbontja a színpadi időt, jelen és múlt parallel ábrázolásával szembesíti szereplőit emlékeikkel (Az ügynök halála); ha kell, pergő jelenettechnikát használ (Salemi boszorkányok), s ha a téma úgy kívánja, az egyenes vonalú fejlődés egymásutánjában ábrázolja a cselekmény mozzanatait (Édes fiaim, Pillantás a hídról). Realizmusa tartalmi, eszmei meggondolások alapján születik, s a forma hajlékonyan simul hozzá, hogy minél www.literatura.hu/irok/xxszazad/amidrama/miller.htm