Jorge Luis Borges: Az örökkévalóság története. Esszék

"Nem szabad megrettennünk, hanem tudatosan kell vállalnunk, hogy az egész univerzum a mi örökségünk; minden témát kipróbálhatunk, s nem kell az argentin sajátosságokra szorítkoznunk csak azért, mert argentin írók akarunk lenni: tudniillik vagy végzet dolga az argentinság, s akkor mindenképpen argentinok leszünk, vagy pedig csupán színlelés, álarc." Borges az 1932-es Vita című kötetében megjelent, az argentin irodalom és a hagyomány kérdéskörét tárgyaló esszéjében írta ezeket a sorokat, s rögtön számos illusztrációval is szolgált az általa vallott gondolkodói és alkotói szabadságra - arra biztatja például honfitársait, hogy vegyenek példát Mohamedről, mert a Korán-ban nincsenek tevék, s mégis ez a legjellegzetesebben arab könyv. Borges esszéírói-irodalomtörténészi-filozófusi életműve valóban az egész univerzum birtokbavétele: egy olyan univerzumé, amely sokszor visszatérő metaforája szerint egy szakadatlanul íródó (vagy talán eleve létező) Könyv. S ha van valami, ami Borges bámulatosan szerteágazó témájú - hol az izlandi költészetben elmerülő, hol Si huang-ti az első kínai császár életét boncolgató, hol a teknősbékáról és Akhilleuszról szóló híres zénóni apóriát elemző, hol a Bibliát magyarázó, vagy éppen a buddhizmus lényegén tűnődő - írásait összefogja, az az időről való elmélkedés, az idő és az emberi tudat viszonyának boncolgatása. S mindez mindig, mindenütt a talán legnagyobb filozófiai kérdéssel függ össze nála - a szabad akarat kérdésével: azzal, hogy ezt a Könyvet, amely az univerzum lényege és célja, vajon mi, emberek alkotjuk-e, vagy csupán szolgaian tesszük, ami meg van írva benne. Az argentin író születésének századik évfordulója alkalmából megjelenő sorozatunk második kötetében Borges négy kötetéből szerepelnek írások: az Evaristo Carriegó-ból (1930), a Vitá-ból (1932), Az örökkévalóság történeté-ből (1936) és az Újabb nyomozások-ból (1952).