Emlékvirágzás. Amerikai szerelmes versek

Szerelmi költészet a szó legtágabb értelmében ennek az antológiának az anyaga – nemcsak a szerelem örömének-gyönyörének és keserveinek megéneklése, benne csillog és fénylik ennek az ősin egyszerű és csodálatosan bonyolult érzésnek egész holdudvara, a társra vágyás pillanataitól a fájdalmas vagy gyönyörű emlékezésig. A szerelem költészete, ahogy az amerikai költők írják: a múlt század kezdeteinek félénk, de mégis magasztos hangján, Whitman áradó, mindent elöntő, féktelenül hömpölygő zengésével, Emily Dickinson örök sebbel félrehúzódó, mégis fegyelmezett soraiban, a századforduló modoros magakelletésével, tudós költők mélyértelmű és mosdatlanszájú dalnokok kétértelmű eszmefuttatásaival, önmarcangoló víziókkal és kedves kópéhumorral, öregek szomorú emlékezéseivel és beatköltők szándékoltan nyers szókimondásával. Két évszázad minden költői stílusirányzata elevenen él ebben a kötetben, virágzik, akár maga az érzés, ami a költeményeket élteti, vagy mint az emlék, amiben a szerelem érzése ugyanúgy örökké él, akárcsak ezekben a versekben.