Kosár
"A kapunyílás, ahol Miss Wivern megállt, csak egy lépcsőfokkal volt magasabban a sáros londoni utca szintjénél.
Valamikor díszes bejárat lehetett; erről beszéltek faragott kőbálványai és az ajtószárnyak faberakása. Bizonyára sokszor lépdeltek itt be hajporos parókáikkal és puffos krinolinjaikkal előkelő dámák, csipkés zsabójú, brokát kabátos gavallérok társaságában. De mindez régen lehetett: a faberakás felpattogzott és megrepedezett, a kapu melletti földszintes ablakból ételszag árad és egy borbélyüzlet színes kenőcsei, flaskái fölötti kalitkában elhagyott seregély hintázik.
A sűrű késő délutáni köd sötétjében alig lehetett elolvasni a házszámot. Mis Wivern felpislantott főkötője alól - egyszer, mégegyszer, harmadszor is - aztán palackzöld köpenye alá nyúlva, előkotorta etruszk vázákra emlékeztető tarsolyát. Kivett belőle egy papírlapot, összehasonlította a felírt számokat: újra felnézett s elölről kezdte az egészet..."
...
"... Visszanyerte tartását. Hátravetette előre esett fürtjeit és megvető mosolyt is engedélyezett arcának. Egy félig sült csirkét sem tudnál már megverni! Vén pasas vagy! A sírban volna a helyed. Ideje, hogy répa nőjjön ki a csontjaidból.
- Előbb téged teszlek sírba, te nyámnyila kölyök! Te - és olyan sistergéssel mondta ki a szót, mintha egy katlan robbana fel - szélhámos! Kellene a leány, mi?..."
