„A különösképpen esős és szomorú londoni március után egészen magával ragadta őket a szépség tobzódása. Egyszerre csak itt találták magukat: itt, ahol az ég olyan mozdulatlan volt, mintha visszatartaná a lélegzetét, ahol a fény úgy aranylott, hogy még a leghétköznapibb dolgok is átszellemültek; itt, ahol simogatott a lágy meleg és a finom illatok, ahol úgy emelkedett a magasba az ódon szürke kastély, akár egy díszlet, a háttérben pedig ott hullámzottak Perugini méltóságteljes, tiszta vonalú dombjai.”
Olaszország majdnem száz évvel ezelőtt is balzsamot nyújtott a sebzett lélekre; mire egy hónap múlva a négy nő hazaindul, boldogtalanságuk elszállt, mint a glicínia illata.