Paul Foster: I. Erzsébet

„Mindig azt kíséreltem meg, hogy hézagokkal, lyukakkal írjak, mint ahogyan Henry Moore szobrain is lyukak vannak. Kell, hogy darabjaimon más elemek is át tudjanak áramlani. A lyukak lélegzetvételnyi szünetek, szabad teret biztosítanak a színész és a rendező kreativitásának. Hiszen a színészeknek nem lehet előírni, hogy így és így kell tenned; lehet, hogy egészen más tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyeket azután szeretnének bevonni a játékba. A színház csoportmunka” – vallja Paul Foster. Az 1937-ben született író munkásságát kezdettől fogva ez a dramaturgia jellemezte. 1962-ben előadott első darabját is már a New York-i „Off-Off Broadway” egyik kísérleti színháza, az azóta világhírűvé vált La Mama Kísérleti Színház Klub mutatta be. Kötetünkben közzétett darabjaiban – Tom Paine; I. Erzsébet; Marcus Brutus – állandóan ott vibrál egymás mellett a játékba való belefeledkezés és az intellektuális távolságtartás kettőssége. Alapkérdése, hogy valóban elmúlt-e a múlt? Válasza egyértelmű: ha a történelmet nem írhatjuk is át, a jelen számára hasznosíthatjuk, hiszen észrevétlenül beleszól jelenünkbe, és jelenünk, tetteink és gondolataink is állandóan újraformálják történelemlátásunkat.