Robert Louis Stevenson: Öngyilkosok klubja. Három kisregény

A kamaszévek "kincses szigetén" találkozott utoljára a felnőtt magyar olvasó Robert Louis Stevenson 1850-1894 nevével. Emlékezete minden bizonnyal ilyesfajta képet őriz meg íróról: múlt századi jelenség - visszahozhatatlanul távoli, mint a gyerekkor. Stevenson azonban korántsem csupán ifjúsági iró, mint ahogy nem is egyértelműen romantikus. Az a két évtized pedig (1878-2894) a századvég, a késő Viktória-kor, amelyben művei gyökereznek, az a társadalmi és irodalmi atmoszféra, amely átjárja őket, éppenséggel távol áll a boldog békeidő idilli egyszerűségétől. Robert Louis Stevenson tipikus századvégi figura. Átmeneti jelenség; legértékesebb tulajdonságai: a továbbvezető tendenciák, a műveiben felsejlő XX. századi távlatok. Meséi és egzotikus históriái Maughamot és Forstert előlegezik, kriminalisztikai kisérletei Chestertont és Greene-t, történelmi regényei pedig Hardyt és a lélekelemző modern regény nagyjait. Fő érdeme, hogy sikeresen házasította össze Flaubert-t Dumas-val... Nincs diszharmónia a tartalom és a kidolgozás közt; a kidolgozás megnevesíti a tartalmat, kibontakoztatja igazi értékeit.