Percy Bysshe Shelley: Shelley versei

1822. július 8-án egy Ariel nevű kis vitorlás hajó az Adriai-tengerből kiszögellő speziai öbölben szélviharba került, felfordult, s mind a négy utasa vízbe fulladt. Az egyik Shelley volt, a költő. Nem érte meg 30. születésnapját. Holttestét a hullámok négy nap múlva vetették partra. Jó barátja, az akkor már világhíres Byron a közelben lakott, ő rendezte meg a temetést. Ókori mintára a tengerparton máglyát emeltetett, a felcsapó lángok előtt búcsúztatta a jó barátot, akiről első találkozásukkor már felismerte, hogy egyenrangú társa a lázadás indulatában is, a szépség mámorában is. A hamvakat azután a tenger hullámaiba szórta. Ez is római szokás volt. Shelleyt azután az egymásra következő olvasó és kritikus nemzedékek vallották és vallják Byronnal és a náluk is fiatalabban halt barátjukkal, Keatsszel együtt az angol romantika három legnagyobb költőjének. Az pedig furcsán jelképes, hogy éppen egy Ariel nevű hajó pusztulásánál lelte halálát, hiszen őt már olykor életében is Arielhez, a Vihar jóságos és jótékony lebegő tündéréhez hasonlították. Hiszen személyes modora és bravúros verselése, játékosság és magasztosság összhangja személyében és művészetében mindig az angyali vagy tündéri jelzőket társította hozzá életében is, még inkább halálától fogva.