TERMÉSZETTUDOMÁNY / Biológia kategória termékei
Élet, szerelem és halál

: Élet, szerelem és halál

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Révai Irodalmi Intézet

Kategóriák:

Biológia Dedikált könyv

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Uj Könyvek

Terjedelem:

256 p. 12 t.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

Nehéz és hálátlan feladatba kezdek, amidőn arra vállalkozom, hogy ily szűkre szabott kereteken belül ismertessek egy óriási kiterjedésű és végtelenül változatos, kapcsolataiban oly gazdag tudományt, amelynek szálai éltető gyökerekként nyúlnak bele az összes tudományokba és művészetekbe, mert hiszen a biológia az alapja minden érzékelésünk és tudásunk lényegére vonatkozó ismeretünknek.
A biológiának élettudomány a magyar neve; az élet, az ismeret. Az élettudomány tehát az Élet-tel foglalkozik, tárgya az élet összes megnyilatkozásainak minden vonatkozásukban való kutatása, célja pedig e megnyilatkozások leírása és okfejtő megmagyarázása, amiből önként következik, hogy biológiai tanulmányaink folyamán ama fizikai és kémiai kapcsolatokra, illetve vonatkozásokra is ki kell terjeszkednünk, amelyek az élő és élettelen világ között fennállnak...
 

leírás:

A szerző dedikációjával.

Átkötött példány.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!