André Maurois: Fleming és a penicillin regénye

Századunk egyik legnagyobb - ha ugyan nem a legnagyobb - orvosi vívmányának, a penicillinnek felfedezése és sorsa önmagában is regénytéma (a felfedezéstől majd másfél évtized telt el, amíg az emberiség ráébredt az első igazán hatásos antibiotikumban rejlő beláthatatlan lehetőségekre s gyakorlatilag is hasznosítani kezdte azokat). S a felfedezés érdekességét csak fokozza, hogy olyan ember és kutatóegyéniség áll mögötte mint Fleming, ez a fiatal korában inkább sportembernek, semmint tudományos lángelmének, leendő Nobel-díjasnak induló, fegyelmezett és hallgatag, morózusnak tűnő, de alapjában véve nagyon is derűs lelkületű és mindig emberséges skót orvos. - André Maurois-t, a Francia Akadémia tagját nem kell bemutatnunk a magyar olvasóközönségnek. Nagysikerű, szellemes regényei, írókról, államférfiaktról szóló életrajzi írásai után most egy természettudós életéhez nyúl témáért: "Olyan korban, amikor a tudomány gyökeresen átalakítja az életet - jó és rossz irányban egyaránt - természetes, hogy az ember érdeklődik a tudós iránt, hogy kíváncsi szellemi működésre és kutatása természetére." Ha a témaválasztás indokolását egyúttal célkitűzésnek is tekintjük, elmondhatjuk, hogy Maurois, az író, Fleming-életrajzában sikerrel oldotta meg a maga elé tűzött feladatot. A panicillin felfedezőjéről szóló életregényben sikerült emberközelbe hoznia a tudós biológust, sikerült bepillantást nyújtania a tudományos kutatás - kívülállók szemében gyakorta oly rejtélyesnek tűnő - kudarcokban és sikerekben egyaránt gazdag világába.