TERMÉSZETTUDOMÁNY / Biológia kategória termékei
Örökléstan

: Örökléstan

Kiadás:

Budapest, 1961

Kiadó:

Tankönyvkiadó

Kategóriák:

Biológia Tankönyv Genetika

Terjedelem:

491 p.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

Faludi Béla (Baja, 1909. júl. 16. Szeged, 1984. jan. 19.): orvos, biológus-genetikus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora (1965). Egyetemi tanulmányait Olaszországban végezte. 1936-ban szerzett orvosdoktori oklevelet, majd laboratóriumi orvosi gyakorlatot folytatott. 1948-ban a budapesti tudományegyetemen intézeti tanárként megbízást kapott a Biológiai Tanszék megszervezésére, amelynek első vezetője, majd 1953-tól tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1973-tól 1979-ig, nyugalomba vonulásáig, beosztott egyetemi tanárként működött az Általános Biológiai Intézetből kialakult Származás- és Örökléstani, majd Genetikai Tanszéken. Kutatási területe a növényi szövettenyészetek és a gerinctelen állatok biokémiai-örökléstani viszonyai, valamint a molekuláris evolúció elméleti, ideológiai kérdései. Az ötvenes évek szovjet biológiai és genetikai irányzatának aktív képviselője és terjesztője volt, amelyről számos publikációja jelent meg. Doktori értekezésében hazánkban az elsők között foglalkozott a növényi szövetek rezisztenciáját kiváltó auxinherbicidekkel és a szövettenyésztés alapjaival. Egyik kezdeményezője volt az egyetemi szakképzés bevezetésének.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!