Juhász-Nagy Pál: Természet és ember. Kis változatok egy nagy témára

A nagy műveltségű tudós, professzor, természetvédő – időközben sajnos posztumusszá vált – kötetét tartja kezében az olvasó. A szerző könyve előszavában így ír:
„ ...túlzás nélkül mondható: aligha van zavarosabb, tisztázatlanabb reláció, mint a természet és az ember viszonya. (A buta megszokással ellentétben, a létezők sorrendje még véletlenül sem cserélendő fel. Az »ember és természet« kitételt legalább akkora illemsértésnek kell tekintenünk, mintha valaki azt mondaná: »én és az anyám«.) A kultúrhistória egyik legkínosabb tanulsága: az állítólag »bölcs ember« ott odázta el, ott sikkasztotta el, hogy a saját helyét »a Természet nagy rendjében meglelje«, ahol ezt csak megtehette. Ez az akut tisztázatlanság különösen nyomasztóvá vált korunkban (a bioszféraválság egyre fokozódó élesedésével, a természeti értékek egyre drasztikusabb pusztításával-pusztulásával); akkor, amikor már valóban az emberiség léte-nemléte is kockán forog.
Nagyon kínos az is, hogy az elvi kérdések sokaságáról mindmáig túl kevés szó esik (azokról a problémákról tehát, amelyek mintegy innen és túl vannak a válságregisztráláson, vagy az in praxi értett természet- és környezetvédelem ügyes-bajos dolgain). Ilyen elvi probléma például: a tudomány szerepe; kissé pontosabban az a kérdés: hogyan s miben járult vagy nem járult hozzá az aktuális tudás a jobb tisztázáshoz? Egy közelebbi kérdés: vajon miért éppen akkor szorult háttérbe és becsültetett le az »An vivo« kutatás, amikor ennek fontossága, nélkülözhetetlen volta szinte mindenki számára nyilvánvalóvá vált?”