Várnagy Zoltán: A budapesti helyiérdekű vasutak története (1887-1987)

A helyiérdekű vasúti közlekedés révén a városi emberek könnyebben megközelíthetik a városok környékén levő zöldövezeteket, a kiskertekből naponta felszállítható a friss gyümölcs és zöldség a fővárosi piacokra. De a személyszállításon túl a nagyvasúti vonalakhoz közvetlenül csatlakozó helyiérdekű vasút fontos árufuvarozási feladatokat is elláthat. A városi tömegközlekedéstől eltérően a helyiérdekű, illetve elővárosi közlekedés – manapság szakmai körökben inkább így emlegetik – jellemzője, hogy az utasokat, illetve a szállítandó árukat nagyobb távolságra, nagyobb állomás-, illetve megállóhely-távolságokat tartva, nagyobb sebességgel, rendszerint nagyobb menetrendi pontossággal juttatja el rendeltetési helyükre.
Pest és Buda egyesítése után Budapest lakosságának száma fokozatosan növekedett, a beépített területek határa a városközponttól egyre távolabb került. Az ipari forradalom, mely a XIX. században fokozódott, Budapestet és környékét sem kerülte el, az idő a közlekedési hálózat minél több irányú és minél gyorsabb kiépítését sürgette. Ezért a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) az 1880-as évek elején úgy határozott, hogy kiépíti a városkörnyéki vasúti hálózatát. A helyiérdekű vasutak napjainkig megőrizték nélkülözhetetlen szerepüket Budapest és környéke tömegközlekedésében, sőt a városszerkezet változásai folytán jelentőségük fokozódott. Gyorsvasúttá való kiépítésük már megkezdett programja a közlekedésfejlesztési tervek fontos fejezete, s egyúttal elődeink száz évvel ezelőtti kezdeményezéseinek folytatólagos igazolása is.