tartalom:
"125 év nagyjából két emberöltő. A kiegyezés után egy évvel megnyílt elmegyógyintézet sok-sok változáson átmenve, de jobbára változatlan aktivitással, új és új formák keresésével folyamatosan jobbító, az elmebetegek ápolását humanizáló tevékenységgel készül egy, a huszonegyedik században is helytálló struktúra létrehozására.
Az ódon műemléképület nosztalgikus hatása alól szinte senki sem vonhatja ki magát. Az esték csendjében kopogó cipősarkak a széles folyosók végeláthatatlan messzeségében, váratlan kanyarulataiban olyan sejtelmesek, hogy a képzelet szinte követni sem tudja. A kórtermek mélyén alvó betegek, a szorongásra felriadó tekintetek, a gyógyszerektől kiszáradt nyálkahártyák, a téveseszmék, hallucinációk rabságában megbomló elmék sokasága teszi fájdalmasan komollyá, valódivá, hétköznapivá. A szárnyaló folyosók, a cigarettázó, nagyhangú, máskor serényen, csendben dolgozó betegek, vagy a "sehova sem siető" tétovák, a sorsukat megadással tűrök, a kényszer ellen kétségbeesetten védekezők, az ide menekülők sokasága egészíti ki a valóságot. Ez Lipótmezö, amely 125 éve az ország szinte minden pszichiáterének életében jelentős állomás, akik magukkal vitték az intézet jó és rossz hagyományait, akik nélkül Lipótmező nem lenne az, ami, s akik ez intézet nélkül szegényebbek lennének, nem lehetnének azok, akik." (Veér András)
Ár:
nincs raktáron, előjegyezhető