Szegő György: Teremtés és átváltozás. Budapest szecessziós építészete a századfordulón

"Száz évvel ezelőtt tette az építészet az utolsó felemelő kísérletet arra, hogy a földi teremtés szférájában az építés mágiájával felszabadítsa az embert. Maguk a művészek és az építészek saját vérmérsékletük vagy környezetük értetlensége szerint különféleképpen nevezték ezt a folyamatot. Az Osztrák-Magyar Monarchiában szecesszióként, egyenesen kivonulásként definiálták, talán mert a hivatalostól, a szabályszerűtől ezen az égtájon csak ilyen görcsös indulattal lehetett megszabadulni. Nyugatabbra az Art Nouveau – „új művészet” – önmeghatározás is megfelelt. Abban az időben a pozitivizmus első ellenhatásaként a tudomány kevésbé egzakt szempontokat alkalmazott, hogy megközelítse az ember és művei közé szorult enigmát. Köztük az épületek titkait is. A filozófia, az antropológia, a fenomenológia és a pszichológia szemszögéből kezdték a vizsgálódást. A vallását vesztett modern ember egyre profánabb és ezért erőit, dimenzióit vesztő pozitivista művészete egyszerre új fordulatot vett. Visszanyúlt a szakrális korok módszereihez, amelyekkel mindaddig, amíg még voltak istenei, képes volt megakadályozni kozmosza széthullását. Felismerte, melyik az az erő, mely évezredekig élettel telítette alkotásait."