VALLÁS / Buddhizmus és keleti vallások kategória termékei
Az Isteni Őrült

: Az Isteni Őrült

Kiadás:

h. n., 2002

Kiadó:

Bodhiszattva Kiadó

Kategóriák:

Buddhizmus és keleti vallások

Terjedelem:

175 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9632029259

tartalom:

A könyv Tibet legismertebb szentjének, Drukpa Künli buddhának, azaz felébredettnek (1455-1570) titkos életrajzát tárja elénk. Künli a nagy mahásziddha Száraha újratestesüléseként tért vissza a Földre és a Tilopa, Naropa, Marpa és Milarepa által kialakított szellemi hagyományvonalat képviselte. Tibet népe nagy szeretettel emlékezik rá, mint őrülten bölcs tanítóra és teljesen megvilágosodott mesterre, aki felháborító magatartásával és trágár humorával szándékozta felébreszteni úgy a hétköznapi embereket, mint a jógikat a vallásos dogmatizmus és az önző birtoklás-vágy álmából. Más, a testet és vágyainak elutasítását tanító, aszketikusabb jellemű keleti mesterekkel ellentétben, Künli használta a vágyat, az érzelmeket és a nemiséget, hogy lerántsa életünk káprázatáról a leplet és hogy bármely helyzetben bölcsességet és örömet ébresszen. A tantra ösvényét járta, mely az ellentétek egységében valósítja meg a gyönyört, a nemiséget pedig arra használta, hogy meggyorsítsa társnőinek felébredési folyamatát.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!