Illés László: A megőrzött utópia

Húsz év irodalomtörténeti, kritikai terméséből ad válogatást Illés László második tanulmánykötete. A két évtized a tudományos kutatás és a szerkesztői munka, a nemzetközi tudományszervezés és a közéleti tevékenység mozgalmas történései közben telt el. A szerző nem volt serény munkássága sűrűbb időközökben történő összefoglalásában; úgy vélte: írásai egy mélyebb történeti aktualitás küzdőterein betölthetik hivatásukat.
A néphatalom súlyos megrázkódtatása utáni időben, a hatvanas években a szocialista irodalmi tudat és a hagyományok új kikérdezése vált sürgetővé; e munkába kapcsolódott be a szerző is, midőn elsősorban a két világháború közötti kor emigráns proletárirodalma eszmei összetevőinek vizsgálatára törekedett. A mérleg azt mutatta, hogy a történelmileg törvényszerű társadalmi forradalmat kísérő tudatformákban a helyes és a hamis tudat elemei vegyültek el; a naiv utópizmus és a voluntarizmus súlyos zavarokat okozott az elméletben és a művészi alkotómunkában egyaránt. Meghaladásuk előfeltételeit teremtette meg az egyetemesebb érvényű szocialista irodalom kibontakozása a népfrontkorszak szellemében, noha a kor – a harmincas évek – új s még súlyosabb konfliktusokkal voltak terhesek. Átvilágításukhoz, a szűkös értelművé torzított „szocialista realizmus” fogalom oldásához, a forradalmi avantgárd hagyomány rehabilitálásához a szerző az elsők között járult hozzá.

Illés László Kósáné Kovács Magdának szóló dedikációjával.

Az örökösök ennek a könyvnek az árát jótékony célra ajánlották föl.