Werner Alajos: Az éneklő egyház

E könyv rövid, de a mellett szakszerű és kedves összefoglalása akar lenni mindannak a szépnek, amit az egyházi zenéről történelmi, esztétikai és liturgiai szempontból el lehet mondani. A tárgyalás menetét legcélszerűbben meghatározza X. Pius pápa Motu proprio-ja, amely az egyházi zene arany bullája, s így könyvem beosztását is a Motu proprio fejezetei határozzák meg.
Habár öt éves római tanulmányaimmal és négy éves egyházzenei gyakorlatommal a „nonum prematur in annum” elvének eleget tettem, mégis nagyon jól tudom, hogy abból a sok szépből, amit a Musica Sacráról elgondoltam, éreztem és átéltem, milyen kevés jutott ide a betűk holt birodalmából. Valóban, a Musica Sacráról nem írni és beszélni kell, hanem énekelni és átélni azt.
De végső eredményben könyvem is ezt a célt szolgálja. Megírásánál elsősorban azokra gondoltam,, akik hivatásuknál fogva művelik a Musica Sacrat: papok, karnagyok, kántorok, énekesek, egyházzenei és hittudományi hallgatók; másodsorban azonban tekintettel voltam, mindazokra, akik a Musica Sacra tisztelői és akik szeretnek meríteni az élvezeteknek e tiszta és üdítő forrásából. Egyházzenei téren és kérdésekben biztos tájékozódást, szélesebb látókörű kultúrát és a Musica Sacra benső megbecsülését akarja előmozdítani ez 4 könyv, hogy nagyobb szeretettel, több művészi és tárgyi hozzáértéssel énekeljük és éljük át az első karácsonyi éneket: Dicsőség Istennek – békesség embernek. (Szombathely, 1936. karácsony.)
 

Werner Alajos dedikációjával.