ANTIK-VARIA / Dedikált könyv kategória termékei
Édes anyanyelvünk

Édes anyanyelvünk

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest, 1972

Kiadó:

Akadémiai Kiadó

Kategóriák:

Dedikált könyv Nyelvészet

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

470 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

Valljuk meg őszinten, elég kevés köztünk az olyan ember, akinek az iskolai nyelvtanórákról. Bizony a nyelvtan kissé száraz, mondjuk ki: unalmas tantárgy volt régebben, s hellyel-közzel alighanem még ma is az. Éppen ezért meglepő, de egyben igen örvendetes, hogy az "Édes anyanyelvünk" a rádióban szinte egyik hétről a másikra a legkedveltebb műsorszámok egyike lett, s ma már a hallgatók százezrei várják - korra, nemre és tanultságra való tekintet nélkül - ezeket a hetenként jelentkező, anyanyelvünk titkait boncolgató, vadhajtásait nyesegető ötperceket. Vagy talán nem is olyan meglepő? A tudományos alapossággal, de mindenki által érthető fogalmazásban megírt kis előadások világos, pontos útbaigazítást adnak egy-egy nyelvi kérdésben. A könnyed, csevegő hangnem, a költői idézetek szépsége el is feledteti a hallgatóval, hogy közben nyelvtant tanul; egyetértően mosolyog a mindennapi élet nyelvi fonákságainak, "mások" nyelvbotlásainak bemutatásán, de - a kipellengérezett hibát már tudatosan kerüli, nyelvhasználata igényesebb, szebb, jobb lesz... Bízunk benne, hogy kötetünk, melyenek anyagát az eddig elhangzott előadásokból válogatta ki a szerkesztő, még több hívet szerez az "Édes anyanyelvünk"-nek, s ami még fontosabb: még több embert vezet édes anyanyelvünk szeretetére, szebben, jobban való használatára.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!