Schnapp Lea: Körbe-körbe

˝Nem, nem lehet elfelejteni még akkor sem, ha nem állna ott tanúnak Budapesten, a Kazinczy utcai templom udvarán a négy vasoszlop, mely a menyegzői sátort van hivatva tartani. Ezek az oszlopok nem tudom hány évesek. Talán száz, de talán több is. Sok mindent láttak, átvészeltek. De... hallgatnak. Négy és fél évtizede annak, hogy én álltam ott, és jártam körbe-körbe a menyegzői sátor alatt.. Ilyenkor az aráknak boldognak illik lenni. Édesanyák, apák álma gyermekeiket a chupá alá vezetni. Engem, a kölcsönvett, kopott menyasszonyi ruhában, egy összetört szívű, meggörnyedt hátú, Bergen-Belsenből megmenekült, gyermekeit elvesztett, remegő kezű asszony, a Nagymamám vezetett a sátor alatt körbe-körbe... Vannak sebek, amelyek begyógyulnak, és vannak, melyek soha... Három gyermekemet vezettem a menyegzői sátor alá. Volt mosoly, selyemruha, és mentem körbe-körbe a vőlegény körül. De az a régi kép mindig ott sajgott bennem. Unokák születtek. Felserdültek. Esküvőre készülődünk. Látom már lelki szemeimmel Chájelét, első leányunokámat, körbe-körbe járni. Édesanyja fogja vezetni, és én ott fogok állni mellette. És az én drága, jó vejem, Rabbi Jicchák Ehrenfeld, Chájele édesapja fogja áldását adni az új párra. Én pedig kérve kérem a jó Teremtőt, hogy ne zárja be a kört. Hagyjon engem és az én oly sokat szenvedett nagymamatársaimat körbe-körbe járni. Tovább... tovább... Úgy, ahogyan énekli a vén diák...˝