Kosár
A gyanús, rossz kinézésű férfit szó nélkül követtem. Ahogy kiértünk az utcára, a férfi elkezdett beszélni: „Mama és András szabadon, biztonságban vannak. Te Rápolthy Katalin árva gyerek vagy. Szüleid szőnyeg bombázás áldozatai lettek. Most elviszlek vidékre a húgomhoz. Sírni sírhatsz, de ne beszélj!" Örültem, hogy most már végre tudom, ki vagyok, de még mindig nem tudtam, ki ez a férfi. Ez már kevésbé zavart, mert így nem volt mit elárulnom.
Kimentünk a pályaudvarra. A vonaton csendesen, szótlanul ültem, ki se nyitottam a szám. A férfi viszont mindenkivel szóba állt. Rögtön be is mutatkozott:,,Nyilas vagyok." Végre megtudtam. Szóval ez volt a neve. Többször megállt a vonat, és ki kellett szállnunk a bombatámadások miatt. Nyilas pedig szidta a zsidókat, az amerikaiakat, a bolsevikokat. Ezt olyan jól csinálta, hogy elkezdtem aggódni. Talán valódi nyilas, aki engem elrabolt, és így fogják majd Papát csapdába ejteni.
1944. június
Mimikoko
