Táncsics Mihály képviselő úr 1869-1872

Népképviselő. Aligha van történelmi személyiségeink között, akire a szó inkább illenék, mint Táncsics Mihályra. A magát jobbágysorból értelmiségivé, politikai íróvá önerejéből felküzdő, a feudális államhatalom által lajstromba vett, nemsokára bebörtönzött ellenfél, majd a szabadság napján a státusfogság megszűntét jelképező, és néhány hónap múlva országgyűlési követté választott Táncsics eszmevilága, életútja kettős értelemben hitelesíti a fogalmat. Egyfelől népi élettapasztalatokból táplálkozó, azok által fűtött, megokolt s történelmi, nemzeti távlatokat befogó gondolkodásmódja és gondolati iránya avatja a nép képviselőjévé. A forradalmi jellegű reformokat követelő Táncsics közszereplővé válik azzal, hogy társadalmi, politikai, kulturális, egészében – s tudatválságos időszakokban különösen figyelni kell erre – tudati programot ad.
Jobbágyfelszabadítás váltságdíj nélkül, közös, aránylagos teherviselés, jogegyenlőség, szabadság, közjólét, a népfelség alkotmánya – hirdeti, s így a nép „juss” tudatának, nemzeti tudatának egyik felgyújtója. Tudatosít, közösséget épít, formál, az eszméi és személye hitelét egyszerre teremti meg, és – nemcsak személyes érvényű vonzat ez – ha időlegesen és feltételesen támogatókra lel is, döntően ellenzőket, ellenfeleket „toboroz” a maga számára még a liberális reformerek táborából is, s mennyire a hatalom berkeiből! Táncsics – a jogi helyzetét nézve – 1848-ig jobbágy, a földesúri joghatóság terpeszkedik a személye fölé. Azt teszi tehát, amit a jogtalanság állapotában a politikai intézményrendszer határain túlról tehet: programot ad a népnek, úgy képviseli.

Simor András dedikációjával.