Kosár
A harmincas évek vége felé Budapesten, a Szent István körút Duna-parti legelső sarkán állt a Kis-Ilkovics, afféle kávézó-fagylaltozó cukrászda (a Nagy-Ilkovics a Nyugati pályaudvarral szemközti nagy vendéglő és népbüfé volt). A Kis-Ilkovicsnak volt egy igen gyengén világított alsó helyisége, az Ilkovics-pince, ahová a legkülönfélébb világnézetű szerelmespárok, de kizárólag szocialista szemléletű költők jártak. Ennek az irodalmi asztaltársaságnak a zöme a proletariátus köreiből érkezett az irodalomhoz, legtöbbjük "civil" foglalkozása szerint ipari munkás volt, néhányan eljutottak a kistisztviselőség kispolgári életformájáig, vagy újságíróként is dolgozhattak, leginkább a szociáldemokrata Népszavában. És a társaságukhoz tartozott vagy gyakori vendégként el-eljárt közéjük néhány szocialista vagy a munkásmozgalommal rokonszenvező, polgári-értelmiségi körhöz tartozó író és költő (például Radnóti is olykor). Ennek a körnek már akkor az egész irodalmi világban ismert nevű, sőt első kötete után már jelentékeny költőnek elismert alakja Keszthelyi Zoltán. Gondosan csiszolt versei a Nyugatban, a Szép Szóban, a Válaszban jelentek meg, a Népszavának belső munkatársa volt, 1936-ban az Árkon, bokron át című verseskönyvéről Radnóti a Nyugatban igen elismerő kritikát írt. Ő pedig szelíd humorral, sőt nem is kis öngúnnyal vette tudomásul, hogy ő itt a "beérkezett" költő. Ez időre már kalandos múlt állt mögötte, amit nemigen tudott elképzelni, aki vékony termetét, hunyorogva mosolygó, szemüveges arcát, ironikus - emelkedett irodalmi nyelvet jasszkifejezésekkel és angol fordulatokkal keverő - beszédmódját hallotta.
(Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)
