Emil Ludwig: A Nílus Egyiptomban

Új könyvem előzőjétől, a »Nílus« című kötettől, a természet és történelem eltérő beosztásában különbözik. Emberi életpályák ábrázolásához hasonlóan, egy folyam életírásában is a fiatalság tele van annak a külvilágnak képeivel, amelyből felbukkan, míg érett korában a jellem lép küzdve előtérbe ; ezenfelül a vidék erősebb meghatározó tényező az ifjúkorban, később az emberek válnak azzá. Ez a témabeli eltolódás szükségképen még erősebben jelentkezik egy olyan folyam ábrázolásánál, melynek ifjúkori országa a legújabb korig szinte történelem nélküli, öregkori vidéke viszont az emberiség leggazdagabb történelmét élte át; Uganda és Szudán egyetlen történeti évszázadára hat évezred esik Egyiptomban. Ha tehát az előző kötet háromnegyedrészét a természetnek szenteltük s csak egynegyedét a történelemnek, a másodiknak már a fele históriai, különösen, minthogy Asszuán alatt a vidék, a növényzet s az állatvilág már csak kevéssé változik. Ennek ellenére ennek az egyiptomi kötetnek történelmi részei az uralkodó témának megfelelően aforisztikusak kellett hogy maradjanak, itt is, mint régibb életrajzaimban, képek lépnek a fogalmak helyére. Eközben a szociális állapot mindig fontosabbnak tűnik fel előttünk, mint a háború, és az emberek érzésvilága fontosabbnak, mint állapotuk. Amint az előző kötetben a néger és az elefánt érzéseit több együttérzéssel vázoltuk, mint a fehér emberét, úgy ebben a másodikban, amennyiben Egyiptom történetét tükrözi vissza, megkíséreltük, hogy azt ne a fáraó és ne a szultán, hanem a fellah szempontjából adjuk vissza, aki minden korban bensőségesebb kapcsolatban élt a Nílussal, mint az uralkodók.