"Az Olvasó egy ízig-vérig katonaember életével, munkájával, gondolataival és ezeken keresztül a magyar katonatörténelem egy jelentős időszakában – a hadsereg második világháború utáni újjászervezésének – folyamatával, eseményeivel ismerkedhet meg. Sajnos a történelmi kutatások még nem tárták fel a maga teljességében a valódi célját, tartalmát az ebben az időszakban folytatott hadseregépítésnek, még nem áll tisztán és világosan előttünk, hogy mi volt a célja és haszna az ország számára annak, hogy közel negyven éven át a nemzeti jövedelem jelentős százalékát fordítottuk katonai kiadásokra. Mindezek tisztázása érdekében a hadtörténeti kutatásokra még sok feladat hárul. E kutatások egyik ösztönzője és forrása lehet ez a mű. Annál is inkább, mert egyik sajátossága – és ebben metodikája eltér az emlékiratok szokásos stílusától – hogy a szerző élettörténetének leírásakor, főként a szakmai tevékenységre és annak a szervezetnek az ismertetésére helyezi a hangsúlyt, amelynek keretében dolgozott, illetve amelyet vezetett. Emlékei mellett – szinte dokumentumszerűen – megismerhetjük beosztásai helyszínein, kiemelten a szárazföldi hadseregnek a szervezeti kereteit, működési rendjét, szinte ott érezhetjük magunkat a gyakorlatokon. Mindez nem zökkenti ki a szerzőt élete eseményeinek színes és érdekes leírásából, és nem megy az olvasmányosság rovására."
SZÉPIRODALOM / Életrajz kategória termékei
Mórocz Lajos: Kiskatonától a vezérezredesig
Kiadás:
h. n., 2007
Kiadó:
Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Kategóriák:
Terjedelem:
283 p.
Kötésmód:
nyl
ISBN:
9789637097249