"Csodálatos emberről szól ez a könyv. A szentek lemondó igénytelensége és fanatikus lelkesültsége egyesül benne s olyan kényes lelkiismeretesség és szerénység, amilyennek nem találjuk párját a tudományok történetében.
Határtalan szerénysége az oka, hogy olyan keveset tudunk róla. Sohasem kérkedett hőstetteivel, szenvedéseivel, a veszedelmekkel, amelyeken sikerült keresztülvergődnie. Ezért nagyon nehéz az életrajzát megírni. Amit tudunk róla, az legnagyobbrészt össze van foglalva Duka Tivadar: »Körösi Csoma Sándor dolgozatai« című művében, a reá vonatkozó levelek, írások a M. Tudományos Akadémiában vannak elhelyezve, abban a nagy faliszekrényben, amelyet szintén Duka Tivadar ajándékozott az Akadémiának. Amit eddig sikerült összegyűjteni, az elegendő arra, hogy ennek a csodálatos embernek jelleméről és munkásságáról kellő fogalmat szerezhessünk, ami még előkerülhet, az már a lényegen nem változtat. Ennek a könyvnek nem is az a feladata, hogy új adatokkal szolgáljon a bámulatos utazáshoz és eredményekhez, hanem hogy kellő világításba helyezze annak a fanatikus rajongásnak, annak a csodálatos utazásnak nagyszerűségét, amelyet szinte mesének gondolhatna valaki, ha nem bizonyítanák a megcáfolhatatlan tények."
SZÉPIRODALOM / Életrajz kategória termékei
Cholnoky Jenő: Kőrösi Csoma Sándor
Kiadás:
Budapest,
Kiadó:
Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.
Kategóriák:
Életrajz Közép-Ázsia Buddhizmus és keleti vallások
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
287 p., ill.
Kötésmód:
egészvászon