Kassák Lajos: Az utak ismeretlenek

"Fellapozom legújabb könyvét. Dániel, az érzékeny-lelkű, művelt csavargó, betoppan a regénybe s máris benne vagyunk a sejtelmes kalandban. Honnan jön a vándor? nem tudjuk s hogy merre tart? ő maga se tudja. Vándorolnia kell, mert (az író szavait idézem) még nem érte el önmagát. Nyilvánvaló, hogy útja egy belső történésnek, valami megvilágosodás-félének a kivetítése. Dániel mindjárt első intrádára összeakad a mesék rőzsétgyüjtögető öregével, aki csak abban különbözik testvérbátyáitól, hogy lopott rőzsét gyüjt s ezáltal összeütközésbe kerül a sztatikus és klasszikus társadalmi renddel. Az öreg, mint illik, kissé táltos, megérzi Dánielben a sors hordozóját, a kiválasztottat, szóval a veszedelmes embert. Dániel megosztja vele ebédét és tanácsot kér tőle, mint azt mesékben és a faluvégen tenni szokás. - Idáig rendben és ezentúl is rendben lesz minden. A királykisasszony talpig gyászruhában várja megváltóját, aki épp az agg király temetésére érkezik. Ott ül már a vetélytárs is, ezüst sisakban. Hogy a királykisasszony Julia, a fűrészteleptulajdonos elárvult leánya, és az ezüstsisak az önkéntes tűzoltóparancsnok fején díszeleg: ez az intim köznapiasság csak kidomborítja a csodát. Lám Dániel már helyet is foglalt a halotti tort ünneplő társaságban és előveszi harmonikáját. A harmonikaszóban már ott virít a marasztaló szerelem. A romantika is csudatevőnek vallotta a zenét és varázsszerszámnak a vándorok harmonikáját. Dániel beleszövődik a kisváros életébe. De kiderül, hogy ez a városka is terhes mindenféle meglepetéssel: akikkel hősünk találkozik, mind testvére a romantikus vágyban. A félálomban bandukoló favágók, a sötét tárnákban sztrájkot szövő bányászok, Jancsik Döme a legyecskékkel társalgó esetlen óriás, kinek öntudata alatt talajvízként csörgedezik emberi méltóságának lázadozása, - hamarosan megértetik velünk, hogy a mindennapi kenyérért, a fillérnyi béremelésért folytatott küzdelmeik mögött mi bujkál. Mindez az elnyomott szegénység sejti, hogy a jóllakás, a pihenés: varázskulcs, mely ismeretlen világokat, számukra tiltott lelki lehetőségeket nyitna meg előttük. Tompa gyűlölettel érzik, hogy az urak tudnak valamit, amit előlük elzár a nyomoruság. A kék virág integet bérharcaik végén. Dániel nem szocialista, nem forradalmár. De ez a közös keresés köti őt múlóan a sztrájkolókhoz. Összeesküszik önmaga ellen a fatelep munkásaival, kiknek a regény folyamán munkaadó gazdája lett... egy időre. Tudjuk már, hogy Dánielt útja kivezeti a sztrájkból, éppúgy mint gazdavoltából is. Az utak ismeretlenek - de parancsolók. Az a konkrét út, mely Dánielt idáig hozta, lankás vidéken át kódorog. A kisváros, melyben megálltunk, közönséges és szürke, különös ismertetőjele nincsen. De Kassák érintésére megmozdul s ki-kinyujtja végtagjait az erdők, szántók felé, akár az álmában fészkelődő komondor. Az erdő várakozik, a ledöntött szálfák dühösen, vágyón rohannak le a hegyi folyó habjain. Maga az esztendő is együtt csavarog Dániellel, a csavargóval. Őszből tavaszba, izgató tavaszból jelentős őszbe vándorol. S a szerelem megnyugvását az első pillanattól a végsőig ott fenyegeti a hatalmas varázsló - az út...." Lesznai Anna, Nyugat