Darvas József: Harangos kút

Egy réges-régi paraszti legenda jár szájról szájra, nemzedékről nemzedékre, egy törökök elől menekülő kegyetlen földesúrról, aki a falu harangjába tétette összeharácsolt aranyát, s a harangot az egyik pusztai kútba dobatta. Átok őrzi a mérhetetlen kincset, hogy csak azok férjenek hozzá, akiknek jussuk van rá - s a víz alatti harang néha-néha megszólal, de aki szavát hallja, azon nyomban meghal. Ez a legenda túléli a jobbágyi kort és a szabadságharcot is, s bizonytalan körvonalakkal alakuló "új világban" valóságos jelképpé növekszik. A szétzilálódó nemesi birtokok és családok, a csillapíthatatlan földéhségű telkes gazdák s a roppant ütemű, kegyetlen munka töretésében nyűglődő zsellérek igazságának, a hiába várt jobb életnek tiszta jelképévé, amely reményteli sugarával bevilágítja az emberek lelkét. Azonban, aki meghallja a harangnak, a szegények igazságának szavát, az meghal. Zsandárkézre kerül tehát az a fiatal zsellérlegény, Balog Pista, akinek nemcsak szerelmét, hanem reményeit és vágyait is megfojtja a riasztó keménységű, új, rideg törvényeket kovácsoló korszak. Az élet, dédapáink élete támad fel szemünk láttára a Harangos kútban, az 1863-as aszályos esztendő szenvedései kísértenek, a mélységes pusztai éjszakák csillagai hunyorognak, s egy falu küszködik nagyon is emberi konoksággal és már-már emberfeletti erőfeszítéssel, drámai kitörések, tiltott boldogságok, elkeseredések és soha nem szűnő reménységek közt hányódva, az életért.