Gazda József: Jaj, ​mik történtek, jaj, mik is történtek I-II. kötet

Micsoda kor, micsoda század! Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek… Mik történtek a világban, a világgal, mik történtek velünk. Darabokra szakadt, széthullott az ország, szertefoszlott az ezeréves álom. Válaszútra került a nemzet, megtört hitében, életerejében. Valóra vált a Tompa Mihályi rémlátomás: „Mint oldott kéve, széthull” – széthullott – „nemzetünk.” Sorsunk megpecsételtetett. Megpecsételtetett? Sorjáznak az évek, s mint folyam, hömpölyög velünk a történelem. Ami egyik irányban igaz: hogy az egyén sorsa függvénye a kornak, az időnek, a történelemnek, fordítva is áll: Sok-sok egyén sorsából kirajzolódik a kor, a közösség, a nemzet sorsa, történelme. E könyv kísérlet arra: egyéni sorsok mozaikkockáiból megrajzolni a darabokra szabdalt magyarság huszadik századi sorstörténetét. Munkám két évtizedes erőfeszítés eredménye. Több mint ezer embert vallattam meg, meséltettem életükről, sorsukról. Húsz éven át jártam Erdély s – a csángómagyarokra is gondolva – Moldva földjét, az 1989-es változástól az egész Kárpát-medencét, falvak, városok százaiban fordultam meg, s mindenütt kerestem a legtöbbet megért, legtöbbet látott, főleg idősebb rendű embereket, asszonyokat, hogy szóra, vallomásra bírjam, serkentsem őket egy olyan korban, amikor a félelem ülte meg lelkeinket, hogy el merjék mondani azokat a puszta tényeket, amik velük, s annak folytán: a lelkükben megtörténtek, amit átéltek, aminek tanúi voltak… Mennyi rettegést, szorongást kellett leküzdeniük már azért, hogy szólni merjenek. S joggal, hiszen tudok olyanokról is, akiket utólag kihallgatott, felelősségre vont, megfenyegetett a jogtipró hatalom. S vannak, akikben a félelem máig sem oldódott fel, vagy – s itt elsősorban a délvidéki magyarságra gondolok – ma is kell félniök az igazság kimondásától. Mert bűnünk már az is, hogy vagyunk, s azért is nekünk kell félnünk, hogy pusztán kimondjuk, ami reánkzúdult, reánkszakadt, amivel szemben tehetetlenek voltunk. Mert az igazság vádolta, vádolja a kort, a rendszert, a politikai hatalmakat, s a jogtipró hatalom ereje mindig az eltiportak félelmére épül, alapoz… Hálát érzek ezek iránt a többnyire egyszerű emberek iránt – az átlagembert kerestem mindig, azokat, akiket sodort az idő, akik élték, s nem alakították a történelmet hálát érzek irántuk azért, hogy bizalommal fogadtak, s megnyitották előttem lelküket. A sok-sok megkeresett között alig akadt olyan, aki elzárkózott, bezárkózott volna… Az igaz emberek hittek és mertek. S az ő igazságukban rejlik e könyvnek az igazsága.