Kosár
Irtam a nagy háborus időn
kilencszáztizenötben
Mikor a kenyérben inség volt
és szaporaság a rögben.
"Nem tudtam ellenállani a vágynak, hogy még egyszer meg ne jelenjek a porondon és kisértetbe ne vigyem egy emberéleten keresztül páratlan hűséggel mellettem kitartó olvasóimat. Ugyis afféle sirályokat hallok vijjogni a levegőben, hogy a poézis uralkodó csillaga hanyatlóban van és a háború után bekövetkezik az a rideg phalansteri kor, mikor a dajkák magasabb matematikai tételekkel ringatják álomba a csecsemőket, a lóból példány már alig akad és az utolsó rózsa elszárad a tövén, mert se a rózsának, se a dalnak nem lesz keletje már. Jó lesz sietni a versekkel, mielőtt összeomolna a régi világ és romjai alá temetné a régi csillagokat.
Ezek a háborus versek nem mind a háborút zengik, de valamennyi – A Trombitás kivételével – a háború levegőjében született. Ti ma megértitek és megérzitek; rövid néhány év és talán meg nem érti senkisem."
