Kosár
Kis Pajtásaim!
Amit ebben a könyvben olvastok, nem magam találtam ki. Mind igaz történet. A nagy háború szórta elibém bő kézzel.
Én csak bokrétába szedtem s kicsinosítottam, hogy nektek kedvesebb legyen.
Miért tettem? Mert mindig szerettem az állatokat.
Sose felejtem el életem legnagyobb örömét. Két pici, piros szemű nyúl adta nekem. Olyan kicsi legény voltam, mint ti. Házat építettem a nyulacskáknak. Etettem, neveltem őket. Néha belenéztem parányi, bamba szemükbe. Talán azt kérdeztem tőlük: „Mi van bennetek, a csöpp, sötét kis lelketekben?” Vagy azt: „Mi a hasonló köztetek és közöttem? Hiszen ti is szeretitek a napsugarat. Örültök, futkároztok, éltek. Van szátok, szemetek, szívetek. Ha a kezembe veszlek benneteket, érzem is a szívetek halk dobogását."
