MŰVÉSZET / Építészet kategória termékei
Zsidó emlékek és épületek Nyíregyházán

: Zsidó emlékek és épületek Nyíregyházán

Kiadás:

Nyíregyháza, 1992

Kiadó:

Jósa András Múzeum

Kategóriák:

Építészet Helytörténet Judaika

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Jósa András Múzeum kiadványai

Terjedelem:

132 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

A nyíregyházi zsidó emlékek, elsősorban a zsinagógák kutatását a Wirth Péter mérnök vezette kutatócsoport tagjaként kezdtem el. A vizsgálódást később a rituális és közösségi épületekre, valamint Nyíregyháza zsidó közösségének történetére is kiterjesztettem. Munkámban bátorítást és segítséget kaptam dr. Schweitzer József professzortól, az Országos Rabbiképző Intézet Igazgatójától és Landeszmann György főrabbitól, az Országos Zsidó Levéltár vezetőjétől. Hálával tartozom dr. Vörös Károly professzor úrnak, a MTA-Történettudományi Intézete tudományos tanácsadójának, tanulmányom lektorának tanácsaiért, útmutatásaiért. Köszönetet mondok a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban dolgozó barátaimnak, akik nagy türelemmel teljesítették kéréseimet. A nehezen olvasható, régi szövegek kibogozásában dr. Balogh István, a levéltár nyugalmazott igazgatója és Koroknál Gyula volt segítségemre, a városban élő zsidókról, az épületekről, a régi Nyíregyházáról dr. Margócsy József, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola ny.főigazgatója adott minden esetben kimerítő felvilágosítást. Bizalommal fordulhattam a Nyíregyházi Hitközösség vezetőihez, Spiró Ignáchoz és Zóber Jenőhöz ,ők mindig támogatták munkámat. Dr. Csillag László és dr. Gallé László visszaemlékezéseire biztonsággal támaszkodhattam a vitatott problémák tisztázásában. Végül köszönöm Bőgős Péter és Szabó Csaba főiskolai hallgatók nélkülözhetetlen munkáját, ők készítették el a régi rajzok másolatait. 

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!