TÖRTÉNELEM / Erdély kategória termékei
A sibói bölény I-II. kötet

: A sibói bölény I-II. kötet

Kiadás:

Budapest; Kolozsvár,

Kategóriák:

Erdély Magyar irodalom Regény, elbeszélés

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

169 p., 132 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

"A regény II. József korát mutatja be, erdélyi nézőpontból. Hatalmas konfliktus feszül a birodalmát egységes, egynyelvű országgá gyúrni kívánó császár és az erdélyiek között. Az uralkodó az erdélyi életformát, a kiváltságok, a hagyományok őrzését modernizáló törekvései akadályának tekinti, s nem érti meg a főhős - Wesselényi ragaszkodását népéhez, nyelvéhez, hazájához. Az erdélyi urak sem látják világosan a császár szándékait, csupán azt érzékelik, hogy az újabb és újabb rendelkezések fojtogatják, tönkreteszik szeretett szülőföldjüket. Wesselényi a leghatározottabban ellenáll az Erdélyt fenyegető szándékoknak, bár szenvedéseit csak növeli, hogy egykori szerelme is ellene fordul, mégsem tántorodik el céljától. A két "ellenfél" - a császár és az erdélyi főúr - hosszú évekig tartó küzdelme után csupán egyetlen pillanatra képes megérteni egymást. Ekkor azonban az uralkodó már halálos beteg. A megnyugvást viszont Wesselényi számára nem a császár halála, hanem felesége csendes, kitartó szerelme hozza el."

leírás:

Az első kötet vászon, a második félbőr. Az első kötet az Athenaeumos kiadás, a második kötet első kiadású, a 167 számú példány az Erdélyi Szépmíves Céhtől.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!