A jelen kötet az 1775-ben született jeles erdélyi magyar tudósnak, Bolyai Farkasnak állít emléket, elsősorban azzal, hogy életművének sokoldalúságát kívánja az olvasók elé tárni. Az Akadémiai Kiadó gondozásában, Szénássy Barna jóvoltából 1975-ben jelent meg kötet Bolyai Farkas életművéről, s e szintetizáló jellegű monográfiát most egy tanulmánygyűjteménnyel szeretnénk teljesebbé tenni. A kötetben több olyan írást is közreadtunk, amelyhez nagyon nehéz hozzáférni, így ez nagyban segíti az irodalomtörténészek, matematikatörténészek, könyvtártudósok, az Erdély történetével foglalkozó kutatók, a középiskolai és a felsőoktatásban dolgozó matematikatanárok, valamint a főiskolások és egyetemi hallgatók munkáját. A kötet szól a drámaíró és műfordító, a művész és bölcselő, az akadémikus és kollégiumi tanár, a vegyész és műszaki alkotó, a közgazdász és erdész, a zeneelmélet tudósa és az orvosló Bolyairól, a sokoldalú erdélyi tudósról, a sokak által tisztelt professzorról és ezermesterről, egy különleges emberről, akinek életművét számosan csodálták, mások meg érthetetlenül tekintettek rá. Különleges csillag volt ő a magyar tudomány egén, s e ragyogó elmére emlékezünk a tiszteletére összeállított tanulmánykötetben.
TÖRTÉNELEM / Erdély kategória termékei
Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 2002
Kiadó:
Kategóriák:
Erdély Matematika Zene Életrajz
Terjedelem:
756 p.
Kötésmód:
karton
ISBN:
963057909
tartalom:
leírás:
Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.