Tőkés László: "Ideje van a szólásnak" Tőkés László válogatott írásaiból

„Rendellenes dolog, hogy egy református püspök könyvéhez római katolikus püspök írjon előszót!” – kiáltott fel egyik jó ismerősöm, mikor beszélgetés közben elmondtam neki, hogy kitüntető megtiszteltetésnek és bizalomnak könyvelem el a felkérést, a ragaszkodást.
Elmosolyogtam magam és ezt feleltem:
„Ez a rendes, a helyénvaló, a remélhető új kor szellemének megfelelő magatartás mindkét részről, elég baj, hogy ez eddig nem így volt. Elég baj, hogy nem ismertük el egymásban Krisztus titokzatos testének, az Egyháznak tagjait s csak szaggatni tudtuk Krisztus testét!”
„IDEJE VAN A SZÓLÁSNAK” – hirdeti a könyv címe a Szentírás tanítása nyomán. S ahogy elgondolkozom a könyv címén, hirtelen eszembe jut az ószövetségi Szentírás azon fenséges jelenete, amikor Mózes, Isten kiválasztott embere a midiáni pusztában az égő csipkebokor előtt levett saruval beszél az Úrral, a Hóreb hegy tövében. Megbízást ad Mózesnek, hogy menjen el az egyiptomi fáraóhoz, kérje el és vezesse ki választott népét Egyiptomból. Mert:
„Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését.” (Kivonulás könyve 3, 7)
Mózes megijedt a feladattól, félt a fáraótól és így szólt az Úrhoz:
„De, Uram, én nem vagyok a szó embere. A szám akadozó, a nyelvem lassú.” (Kivonulás 4, 10). Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Menj csak, majd segítek a beszédben s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” (Kivonulás 4, 11-12) (Tempeli József, megyéspüspök)