Beke Mihály András: Illúziók kora, Erdély. Pár- és perbeszéd apámmal, Beke Györggyel Erdély ismeretlen tegnapjáról

"Szervátiusz Tibor mondta volt, hogy Romániában csak szülőföldje volt, nem hazája. Hát ez a mi tragédiánk, a huszadik századi erdélyi magyarok tragédiája: Magyarország a hazánk, nekem mindig is az volt, de nem szülőföldünk. Ezzel szemben Erdély a szülőföldünk, de már nem a hazánk. Választanunk kell a szülőföld és a haza közt. A kettő számunkra nem ugyanazt jelenti. Keserves választás! Amelynél az is jobb lenne, ha még mindig legalább olyan viszonyok lennének, mint a hetvenes évékben, amikor legalább harcolhattunk, amikor a harc és bizony maga a fenyegetettség tette otthonossá az életünket. Akkor meg sem fordulna a fejemben a távozás gondolata. Kétélű kard ez a dilemma: maradni is tragédia, menni is az. Még akkor is ha úgy megyek és úgy élek ott tovább, hogy bármikor fölemelt fejjel jöhessek haza. Haza? Számomra a haza, Illyés szavaival, a magasban van. Az anyanyelv az én hazám, mondta a román Nichita Stanescu. Hát mi az anyanyelv-hazában vagyunk bujdosók..." (Beke György)

A szöveg több helyen ceruzával aláhúzva.