Moldvai csángó népművészet

Ősi egyetemes emberi észjárásbeli, viselkedési és alkalmazkodási formák, középkori népi műveltségrögök, székelyföldi hozadékok és további újabb hatások, a moldvai táji, gazdasági, történeti feltételek és a környező románság közvetlen befolyásoló ereje, viszont ugyanakkor a városi polgári kultúra és a műveltségközvetítő falusi kisnemesség és értelmiség hiánya – íme csángó néprajzi csoportunk népművészetének szakszerű boncolással kielemezhető „összetevői”. Azonban a csángóság népművészete esetében is bebizonyosodik, hogy ez egyáltalán nem a különböző eredetű elemek és hatások egyszerű összege, hanem mindezeknek az adott helyi körülményekhez, életmódhoz igazodó értékrend szerint válogatott és csoportosított, önálló, szerves és sajátos egysége.
Ha pedig lehet valamely néprajzi csoport népművészetének olyan szerepéről beszélni, mint amely a nagyobb vidékek, népek népművészete jellegének, szellemének könnyebb megértését szolgálja. akkor ez a csángó népművészetről a saját kutatói tapasztalataink alapján – bízvást állítható. Számos, a Székelyföldön vagy még nyugatabbra található jelenség (házbeosztás, bútor- vagy edényformák, szőttesminták vagy öltözetdarabok) korábbi változatára, kelet-európai kapcsolatára itt ismertünk rá; s ugyanakkor a csángóság néprajzi megismerésén át vezetett egyik utunk a román népművészet s különösen ennek Kárpátokon túli dialektusai jobb megismerése és megértése s közvetlen, személyes tanulmányozása szükségességének felismerése felé.
Midőn a kászoni, a szilágysági és a kis-küküllővidéki magyar népművészeti tájmonográfiáink után most egy újabb néprajzi csoportunk népművészetével, – alkotómunkájával és alkotási világával – igyekszünk megismertetni olvasóinkat, úgy gondoljuk, ez egyben biztatás lehet utunk követésére és folytatására is, a szemhatárnak az országnyi szülőföld egészére való kiterjesztésére.
Dr. Kós Károly