TÖRTÉNELEM / Erdély kategória termékei
Nemzeti Ujság, melly hazai s külföldi tudósításokból a Magyar Nemzetnek köz jovára készíttetett. Második félesztendő, július elejétől december végéig

Nemzeti Ujság, melly hazai s külföldi tudósításokból a Magyar Nemzetnek köz jovára készíttetett. Második félesztendő, július elejétől december végéig

Kiadás:

Pesten, 1830

Kiadó:

Kultsár Istvánné

Kategóriák:

Erdély Folyóirat-napilap-újság Magyar történelem Régi nyomtatványok Ausztria története

Terjedelem:

410 p.

Kötésmód:

félbőr

tartalom:

A Hazai Tudósítások – 1808-tól Hazai és Külföldi Tudósítások – politikai és általános jellegű hírlap volt a 19. század első felében. A lapot Kultsár István alapította Pesten 1806. július 2-án, az induláshoz szükséges alaptőkét részben saját maga teremtette elő, de Széchényi Ferenc és Festetics György is támogatták. A lapot Kultsár szerkesztette 1828. március 30-án bekövetkezett haláláig, ezt követően özvegye, Perger Anna adta ki. Szerkesztői Kovács Tamás, 1830-tól Somogyi Csizmazia Sándor, 1831-től Golvácsy László, 1838-tól Apostol József és 1839-ben Nagy Pál voltak. Hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg. A kor politikai viszonyai miatt főleg az ausztriai lapok híreit közölte, 1808-tól engedélyezték a külföldi hírek megjelentetését is. Vezércikkei nem voltak, Magyarországra vonatkozóan városi és megyei híreket és kinevezéseket közölt. 1817. január 1-jétől Hasznos Mulatságok című melléklappal bővült ki, amely szintén hetenként kétszer jelent meg történelmi, nyelvészeti, földrajzi, néprajzi tárgyú cikkeket és költeményeket jelentetett meg.

leírás:

Az utolsó oldal, a toldalék javítva.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!