Csalog Zsolt: Krisztina

"Ezzel hát kész volnék. Amíg írtam, egyfolytában kerülgetett a veszély: óhatatlanul belegondolok, mi lesz, ha készen leszek? Úgy tűnt, "munkám" létfeltétele, hogy ne hagyjam magamat befolyásolni ettől a gondtól. Megálltam, sikerült -V! De most kész vagyok, és az elodázott probléma lavinaként szakad a nyakamba. Tudom, elég gyarló betűkazlat produkáltam, nyilvánvaló, hogy egy szakmabéli mesterembernek át kellene gyurmáznia az egészet - és iszonyodom a gondolattól, hogy egy akárki, egy Macska Jancsi hozzányúljon az én - meglehet - ügyetlen mondataimhoz, egy vadidegen, pusztán azon az alapon, hogy ő "profi"! Utána meg következik még egy Fatökű Kázmér is, egy "kiadó", hogy akkor majd ő, Ő közkinccsé varázsolja az én ilyen vagy olyan, de igazi igaznak szánt szövegemet! Brr... Ezeknél a dolgoknál jobban csak az bántana, ha az ellenérzéseim és aggályaim egy íróasztalfiók mélyére juttatná ezt a papírkupacot. Nem, nem a munkám vesztét szánnám - hanem a pusztába kiáltott életem művét siratnám. Kegyetlenül sajnálnám az arctalan "utókortól" ezt a - szó szoros értelmében - véren szerzett tudást, amelyet sokkal inkább a közvetlenül utánam jövőkkel szeretnék megosztani, semmint a távoli semmivel! És nem a babér-vágy mozgat, dehogy. Szar világban élünk, felfogtam, jól tudom, polgári létem komoly veszélyeztetését jelentené, ha saját igazi nevem alatt válna közprédává ez az akármi - ezt semmiképp nem kockáztathatom. De szerencsés vagyok: foglalkozásom van és jólműködő életem, amelyben ragyogóan érzem magamat, a napi babértermésem bőségesen elegendő, nem vagyok rászorulva holmi irodalmi glóriára. - "Szerencsé vagyok?" Ha emiatt hagyom fiókban poshadni a szépséges életem szépséges lenyomatát, ugyan kinek lesz az "szerencse"? Keserves dilemma - de hát így teljes ez a dolog. Az élet - a maga hülye kérdőjeleivel - nem könnyű. Viszont gyönyörű."