Passuth Krisztina: A nyolcak festészete

A XX. század elején, pontosan 1909-ben forradalmi művészcsoport születik nálunk, Magyarországon, amelynek jelentősége túlnő a festmények művészi jelentőségén; stílusa az első világháború előtti időszak egészére rányomja a bélyegét, és szemléletmódja a további stílustörekvések egyik kiindulópontjává válik. A csoport tagjai 1909-től 1911-ig "keresők"-nek nevezik magukat: keresik az új korszak új kifejezési formáját - monumentális képeikben nagyszabású álmaikat elevenítik meg. 1911-ben nevüket "Nyolcak"-ra változtatják. Kik tartoznak a Nyolcak közé? A leghatározottabb egyéniség közülük a már tiszteletre méltó festői múltra visszatekintő és polgári radikális eszméket valló Kernstok Károly. Nagyigényű festményeiben a monumentalitás bizonyos szecessziós vonásokkal ötvöződik. Talán a legtehetségesebb közülük Berény Róbert, akinek nyugtalan egyénisége a csoportban a legmerészebb, legmodernebb műveket hozza létre. Kernstokhoz áll közel Pór Bertalan, aki elsősorban monumentális, sokfigurás vásznaival tűnik ki. Berény stílusával pedig inkább a fiatalabb generáció stílusa rokon. A másik kiemelkedő képességű művész a fiatal Tihanyi Lajos, a kitűnő portréfestő, akinek műveiben kubista jellemvonások is feltűnnek; vele szemben Czigány Dezső klasszikus nyugalmú, puritán felfogású önarcképeivel és csendéleteivel hívja fel magára a figyelmet. Czóbel Béla és Márffy Ödön a "fauve"-ok festészetén iskolázott mesterek. Czóbel képeit a Nyolcak időszakából alig ismerjük. Márffy egyrészt keményen megformált aktjainak konstruktív jellegével, másrészt - már ekkor feltűnő - színérzékével gazdagítja a társaság művészi alkotásainak összképét. Végül Orbán Dezső mind a stilizálás, mind az erőteljesebb formák felé vonzódik.