MŰVÉSZET / Festészet kategória termékei
Giotto életműve

Giotto életműve

Szerkesztő:

Fordító:

Kiadás:

Budapest, 1984

Kiadó:

Corvina Kiadó

Kategóriák:

Festészet Művészettörténet

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

A művészet klasszikusai

Terjedelem:

128 p., ill.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9631319555

tartalom:

Hencegés nélkül mondhatom, hogy Giotto révén egy ízben ritka és kivételes élményben volt részem - úgy is mondhatnám: találkoztam Giottóval. A hadba lépés után két vagy három hónappal, 1940-ben, átutazóban voltam Padovában, s amikor elrohantam a Scrovegni-kápolnába, tetőtől talpig felállványozva találtam. Nemrég kezdhették meg a freskók konzerválási, restaurálási munkálatait; én meg, hogy mégis lássak valamit belőlük, kétségbeesésemben gerendákon és homokzsákokon másztam át, s egy csigaszerkezetbe akaszkodva, mellyel az építőanyagot vitték fel, egy ácsot meghazudtoló ügyességgel felhúztam magam az állványzatra. Megálltam - s íme, kétlépésnyire voltam ettől a végtelen arcképcsarnoktól, szemtől szemben, kinyújtott kezemmel akár meg is érinthettem a képeket. Senki sem zavart meg: látogatásom egész délelőtt tartott, míg a szemem bele nem fájdult. A munkások jöttek-mentek, talán valami felügyelőnek néztek, hisz annyira figyelmesen vizsgálódtam; de ha idegennek is tartottak, akinek "szigorúan tilos a bemenet", a munkásoknak más dolguk volt, az eszük is másutt árt, különösen azokban a fáradt háborús napokban. A szó szoros értelmében kalapált a szívem, annyira felizgatott, hogy láthatom Giottót, miután már attól tartottam, hogy semmit sem láthatok - meg az állandó félelemtől is, hogy egyik pillanatról a másikra lezavarhatnak az állványról. Később, ahogy sokasodtak a bajok és csapások, sokszor gondoltam vissza nagy felindultsággal arra a lázas, sőt már-már lázálmos háború alatti látogatásomra Giottónál. Tudom, nem helyes Giottóról beszélve mindjárt a Scrovegni csúcsaival kezdeni. A jó elemzés a kezdeteknél, az első munkáknál, a csíráknál kezdődik. Giottónál, ha valóban a gyökerektől és nem a csúcstól akarnánk indulni, meg ha mi is hitelt akarnánk adni a legendának, egyenesen kötelező volna felidézni azt a jelenetet (vagy talán inkább iskolai olajnyomatot?), amikor a siheder Giotto Cimabuéval találkozik a Mugello rétjein. Nos, anélkül hogy Dantét meg akarnánk hazudtolni, aki másfél sorban megörökítette és összekapcsolta Cimabue és Giotto sorsát, meg kell mondanunk, hogy a mai művészettörténet pontosabb tényanyag birtokában bizony alaposan meglazította a két festő között eddig feltételezett művészi kapcsokat. Mindössze annyi biztos, hogy 1272 körül műhely-kapcsolatban álltak - egyébként Berenson, mint utolsó naplójegyzetei közt olvasom, így ítélkezett: "Giotto semmit sem vesz át Cimabuétól, legfeljebb valamit Cavallinitől".

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
Hasonló termékek:
Kántor Lajos
Kántor Lajos
900 Ft 450 Ft
Kántor Lajos
Kántor Lajos
900 Ft 450 Ft
Greco 1547-1614
Greco 1547-1614 Kampis Antal
600 Ft 300 Ft
Reynolds
Reynolds Czére Andrea
500 Ft 250 Ft
Miró 1940-1955.
Miró 1940-1955. Guy Weelen
800 Ft 400 Ft
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!