Valló István: Győri képeskönyv

Egy nyári délelőttnek derűt sugárzó napfényében gondtalan örömmel és az újdonságnak ingerével szállok repülőgépbe, hogy magasból nézzek le városomra. A repülőtér zöld foltja hamar elmarad alattunk s a Duna ezüst csíkjának vonalán már látja tájékozódást kutató szemem a püspökvár jellegzetesen csonka tornyát, a Rába torkolását s a csillogó keretben pompázó sziget zöldjét. Aztán fordul alattunk a kép. Tarka nagy foltokban kavarognak épülettömbök, utcák, terek, kanyarodunk a belváros fölé. A jól ismert térkép most a valóságban alattunk rajzolódik ki. Ott az új Rábahíd, arra kifelé fut a vasút, ott a leánygimnázium hatalmas épülete, a pályaudvar s a városházának a magasból is imponáló tömege, mértéktartó művészi aránya, karcsú tornya. Követem a térre vetett árnyékát és észreveszem lent az utcákon az apró kis játékautobuszokat, autók, kocsik, piciny kis pontok sürgését, forgását. "Hangyák" - mondom és elmosolyodok, milyen elkopott hasonlat csúszik ki a számon.

Gerince alul-felül megkopott.