Vayer Lajos: Masolino és Róma. Mecénás és művész a reneszánsz kezdetén

Az antik Róma monumentumai között bolyongó vándort a reneszánsz Firenze géniusza köszönti a művészetnek azon a szent helyén, amelyet a San Clemente-bazilika Cappella del Sacramentója néven tart számon az alkotó ember maradandó tetteinek kutatója. A néhány lépésnyi terem falairól Masolino da Panicale költői szépségű freskóciklusa tekint le, és árasztja az antikvitás és a media aetas súlyos atmoszférájában a primo rinascimento friss fuvallatát. Ez a hirtelen ellentét oly hatalmas erővel ragadta magával a toszkánai kora-quattrocento festészettörténet területének érdemes művelőit, hogy a római művet vizsgálván a firenzei mesterre függesztették szemüket, és arra törekedtek, hogy csak azokat a szálakat bogozzák ki, amelyek a Tiberis mellől az Arno partjára vezetnek. Ám a masolinói capolavoro finom virága mélyen gyökerezik Róma klasszikus művészeti múltjának talajában is és szárát a reneszánsz Róma történeti jelenének éghajlata növelte magasra. "Maior fuit Roma quam rebar” – a petrarcai tapasztalat kell hogy vezesse a kutatót, ha a nagyszerű freskóciklus méltó helyét kívánja kijelölni az olasz művészet fejlődésében.
Monográfiánkat egyetlen mestermű művészettörténeti explikációjának szenteltük. Hogy a teljesebb és – úgy véljük – hitelesebb megismeréséhez eljuthassunk, olyan történeti tényezőket is kutatásaink körébe kellett vonnunk, amelyek a művészeti alkotásokkal kapcsolatos vizsgálódások szemhatárán kívül esőknek tűnhetnek.