Nádler István

"A magyar művészetben viszonylag ritkán találunk olyan tiszta tendenciákat, amelyek egy ideig teljesen homogén formavilágban bontakoznak ki. Mindazonáltal léteznek felettébb jelentős művészegyéniségek, akik alkotásaikkal meghatározott művészettörténeti korszakokat és fő áramlatokat képviselnek Kétségkívül ilyen utat mutató személyiség Nádler István, aki jelentős szerepet játszik az 1945 utáni magyar művészetben. Nemcsak az a következetesség csodálatra méltó, amellyel több mint két évtizeden keresztül kifejlesztett egy koherens plasztikus eszmét, és azt szüntelenül továbbalakította, hanem formanyelvének sokrétűsége is, valamint az a bátorság, hogy radikális változtatásokat vigyen végbe, és eközben mégis néhány alapvető elképzelést kövessen. Nádler István lényegében véve kései örököse a magyar konstruktivizmusnak, továbbá képviselője annak a művészi ethosznak, amely a megalkuvásnélküliséget morális és esztétikai kérdésekben nyíltsággal és a változtatásra való készséggel kapcsolja össze. A legendás hatvanas évek nemzedékének tipikus művészi útját járja be, azét a nemzedékét, amelyik radikális avantgárd stratégiáival a művész teljesen új státusát teremtette meg. Más művészhez hasonlóan Nádler is visszanyúlt a húszas évek forradalmi avantgárdjának hagyományához, felfedezte, és modellként átvette a negyvenes és ötvenes évekbeli belső emigráció közép-európai művészeinek ethoszát. Ez a belső emigráció a művésznek nem csupán kényszerű tartózkodási helye volt, hanem – s az idők során egyre inkább – örömmel fogadott helye a visszavonulásnak, amely az introvertált esztétikai szemlélődés és kutatás számára szabad teret biztosított. "