Ember Ildikó: Zene a festészetben. A zene mint szimbólum az európai reneszánsz és barokk festészetben

"A hajdani műélvezők intellektuális játéknak tekintették a képek mögöttes értelmének megfejtését. Azóta változott a képzőművészet hatásmódja és befogadása is, inkább az esztétikai értékek kerültek előtérbe. A festménynek mint egy kor szellemi termékének minél mélyebb megértéséről azonban a mai néző sem mondhat le." Ember Ildikó élvezetes stílusban megírt, gazdag információanyagot tartalmazó könyve a zenei tárgyú ábrázolások szimbólumvilágában igazít el. Azt vizsgálja, hogy a festők a különböző korokban milyen indítékkal és milyen tartalommal ábrázoltak hangszereket, zenei témákat. Mondandóját néhány fontosabb gondolat köré csoportosítja. A zene a legtökéletesebb művészet című részben e művészeti ág isteni eredetéről és rendkívüli hatalmáról vallott elképzelések festői megjelenítéseit és a "kétféle zene" szerepének elválását vizsgálja. Az isteni és ördögi zene kettőssége a középkoron is végigvonul, ezt taglalja a Múzsák helyett angyalok című rész. Az antikvitásban ered és módosult tartalommal a középkorban is tovább él a zene mágikus hatásáról vallott nézet, ami A zene gyógyít, felemel és inspirál című rész témája. A reneszánsszal nemcsak az antik mitológiai történetek újraélesztése indult meg, hanem egy új szimbolikus rendszer kialakulása is, melyben különleges szerep jutott a hangszereknek, amit a Zene-szerelem-halál című rész fejt ki részletesen. Az elemzésre kiválasztott 48 db színes reprodukcióban közölt mű zömmel a nyugateurópai reneszánsz és barokk festészet emléke (többek között Giotto, Van Eyck, Fra Angelico, Piero della Francesca, Memling, Dürer, Bosch, Raffaello, Caravaggio, Rubens, Rembrandt munkája), de a jelképek keletkezésének, eredeti jelentésének megvilágítása érdekében a képválogatás néhány korábbi példával is kiegészült.˝