Fredric Jameson: A posztmodern, avagy a késő kapitalizmus kulturális logikája

"A századforduló bűvöletében a szecesszió, az "új stílus" tartotta lázban Európát, illetve a "művelt" világot. Akkor a szecesszió puhaságában, játékosságában, finom szobabelsőiben, harmóniájában hitt szinte minden, magát tájékozottnak mondott, a körülötte lévőt ismerni velő nagyvilági férfi vagy nő, értelmiségi. Ma kétségtelenül a posztmodernben fedezhetünk fel hasonló árnyalatokat. A nyolcvanas évek közepén az akkor fiatal francia filmrendezők közül Leos Carax keltette talán a legnagyobb feltűnést filmjeivel, Rossz vér című alkotása egyenesen szenzációnak számított. E film jellemző képsora volt, amikor egy fegyveres leszámolás alkalmából a főhős fehér trikóját elöntötte a vér: tudatosan hamis kép-volt ez akkor. Néhány perc múlva a "haldokló" főhősön meglepődve pillantjuk meg ugyanazt a fehér trikót, makulátlan tisztaságában: a rendező ezzel érzékeltette, hogy minden idézőjeles, minden egy kicsit pontatlan, egy kicsit valószerűtlen. Ez a film akkor a krimik és az igazi történetek nosztalgiáját jelenítette meg hamisítatlan ezredvégi eszközökkel. A posztmodern, a modern utáni, ahogy akkor még mondtuk, az "új érzékenység" számolnia ennél a filmnél kezdődött. Es aztán ellepett mindent a posztmodern puhasága: simulékony, fehér hótakaró mindenütt. Fredric-Jameson könyve a posztmodernről szól, most, az ezredvégen, miközben öntudatlanul is valami új tavaszra várunk, mert a modernitás, miként a felvilágosodás maga, mindig új lehetőségekre tör, új távlatokat keres önmagának és mindannyiunknak." (Petőcz András)

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.