Lucius Annaeus Seneca: Az élet rövidségéről

A halandók nagyobbik része, Paulinusom, panaszkodik a természet fukarsága miatt, mivel csekély időtartamra születünk, és mert a nekünk adott időnek ezek a szakaszai is annyira gyorsan, annyira rohanva telnek el, hogy – néhány nagyon kevés kivételtől eltekintve – a többieket még az életre való készülődésük közben elhagyja életük. Ezen a – közhit szerinti – bajon nemcsak az átlagember és az együgyű tömeg sóhajtozik, hanem kiváltotta ez az érzés a híres emberek panaszait is. Ebből fakadt a legnagyobb orvosnak ama feljajdulása: „Az élet rövid, a tudomány hosszú”, s ebből fakadt az ezt magyarázó Aristotelesnek a természettel folytatott, bölcshöz legkevésbé sem illő perlekedése: „ez az állatoknak oly hosszú életkort kegyeskedett adni, hogy öt vagy tíz évszázadon át is elélnek, míg az oly sok és nagy dologra született ember számára sokkal idébb van ez a határ.”
Csakhogy nem az időnk csekély, hanem sokat elvesztegetünk belőle.