Révay József: Az erkölcs dialektikája [Reprint]

Alakját, míg élt, finom valószínűtlenség lengte körül. A finomság emberi lényéből áradt, az emberi jóságnak ritkán tapasztalható, kissé irreális felsőfokából. Valószínűtlensége olyan volt, mint aminő az Eötvös József szabású arisztokratáké lehetett...
Későn érő, töprengő, örök távlatokra beállított tudós volt és emellett elsőrangú képességű festőművész. A művész életformáját hagyta ott a filozófus életforma kedvéért.”
(Mátrai László, 1947)
„Tragikus sors az övé, vagy inkább tragiko-groteszk. Vagy ahogy a magára adó íróembernek ma illik mondani: igazi keletközép-európai sors...
Jogra íratták a pesti egyetemen, de hamar átváltott a bölcsész karra. Mint leveleiből látszik, inkább megérezte, megsejtette, hogy a jog kérdésében, főleg a jog és az igazság egymást fedni kívánó, de egymást gyakran elkerülő kérdésében bölcseleti alapú etikai tisztázás nélkül nehéz eligazodni.”
(Németh G. Béla, 1988)
Gróf Révay József házitanítója – ifjúkorában – Várkonyi Nándor volt. Filozófiai munkássága az 1940-es évekre esik, és 1945-ben tragikusan megszakad. A korszak zavarában életműve majdhogynem természetszerűen elsikkad. A jelen kiadás élete főművét, az eredetileg 1940-ben, a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott filozófiai-etikai esszét, AZ ERKÖLCS DIALEKTIKÁJÁ-t teszi hozzáférhetővé.

A Magyar Tudományos Akadémia 1940-es kiadásának reprintje.