Zsigmond László: Claude-Henri de Saint-Simon. A XIX. század politikai gondolkodásának történetéből

Saint-Simon szerette az embereket, és nem tartozott azok közé, akik — mint pl. éppen egyik tanítványa, Comte jobban szerették az emberiséget, mint az embert, és az emberiségnél is fontosabbnak tartották rendszerüket. Saint-Simon ember volt erényeivel és hibáival együtt, magán hordozva egy olyan történeti melyektől akkor csak a gyávák és alkalmazkodók maradhattak mentesek.
Rendületlenül hitt abban, hogy a történelemhez csatlakozott azzal, hogy felismerte átalakulás követelményét, sőt, elsőként mutatott rá a polgári társadalom jelentkező ellentmondásaira és azok megoldásának lehetőségeire. Gyakran idézték szavait: „A jövőben élek.”
Valóban, mindig a jövő káprázatában élt, és ezzel kapcsolatos időszemlélete is, mely szerint nem az a sorrend, hogy múlt, jelen és jövő, hanem múlt, jövő és jelen. A jelen csak átmenet a rekonstruálható múlt és a megkonstruálandó jövő között, a jelen a múlt és a jövő metszőpontja, ahonnan fel lehet és fel kell ismerni az emberről szóló tudomány, az ún. physique sociale, azaz a társadalmi fizika, vagyis — mai szóhasználattal — a szociológia segítségével a fejlődés tendenciáját, amely azon kommunális rendszer felé mutat, melyben az elnyomás és kizsákmányolás megszűnik, s amelyben az embernek az ember feletti uralma helyébe a dolgok feletti uralma lép.