Michel Foucault: Én, Pierre Riviére, aki lemészároltam anyámat, húgomat és öcsémet. Egy XIX. századi szülőgyilkosság

Azt hiszem, az késztetett bennünket erre a munkára, minket, akik különböző módszerrel dolgozunk és akik különöbző érdeklődésűek, hogy egy egész dossziéval állunk szemben, vagyis egy üggyel, egy esettel, egy olyan eseménnyel, amely körül és ami kapcsán különféle eredetű, formájú, szerkezetű és szerepű szövegek érintik egymást: egy békebíróé, egy ügyészé, egy bíróé, egy igazságügyminiszteré; a vidéki orvosé és Esquirolé, a falusiaké, a polgármesterüké és a plébánosuké; végül pedig magáé a gyilkosé. Mindnyájan ugyanarról beszélnek, vagy legalábbis úgy néz ki, mintha ugyanarról szólnának: vagyis a június 3-i eseményekről számolnak be. De egészében véve a beszámolók különfélék és nem állnak össze művé vagy szöveggé, hanem egy érdekes harcot, összeütközést, hatalmi kapcsolatokat, szövegcsatát ábrázolnak szövegeken keresztül. Sőt egyetlen csata nem is elég; több küzdelem játszódik és találkozik egy időben: az orvosoknak megvan a maguk küzdelme a bírákkal, magával Riviére-rel (hiszen csapdát állít nekik, amikor azt állítja, hogy csak megjátssza az őrültet); a bíráknak is megvan a maguk harca az orvosszakértői jelentésekkel, az enyhítő körülmény fogalmának még új használatával, a sorozatos szülőgyilkosságokkal, amelyek a királygyilkosságokhoz kapcsolódnak (nem felejtették el Fieschi-t és Lajos Fülöpöt); az Aunay-i parasztok is csatát vívnak, hogy a bizarr és a furcsa címkék segítségével egy gyilkosság borzalmát lefegyverezzék, amely közöttük zajlott, és hogy megmentsék egy család becsületét; végül a legfőbb küzdelmet Pierre Riviére folytatta számtalan és komplikált háborús gépezetet felhasználva: a bűntényt azért követte el, hogy aztán elmesélhesse és így biztosítsa magának a dicsőséget a halálban.